Továbbképzések az ULEX Katalán képzési központban
Képzeljétek, az idei évben volt egy együttműködésünk az Ulex képzési központtal, ahová több önkéntesünk és munkatársunk jutott el, hogy részt
Képzeljétek, az idei évben volt egy együttműködésünk az Ulex képzési központtal, ahová több önkéntesünk és munkatársunk jutott el, hogy részt
Már kialakult hagyománya van, hogy évente kétszer, kora tavasszal és késő ősszel találkozik a Mindenegyüttmegy Egyesület aktív tagsága. A mostani alkalom fókuszában az egyéni célok és tervek mentén az új közös utak lefektetése volt.
2021-ben részt vettünk a Magnet Bank közösségi adományozási programjában a KAP-ban. A Mindenegyüttmegy Egyesület célja a teljes életmódváltást megvalósító, a
9 napon keresztül egy fiatalokból álló nemzetközi csapat dolgozott együtt Horvátországból, Németországból, Litvániából, Szerbiából, Spanyolországból, Portugáliából és Magyarországról. A téma
Július 14 és 22 között tartandó nemzetközi tanulmányútra keresünk olyan 18-30 év közötti fiatalokat, akik elkötelezettek a hulladékcsökkentés, ezen belül különösen az egyszerhasználatos műanyagok visszaszorítása érdekében.
Idén nyáron kicsit másképp, de újra találkozhatunk augusztus 26 és 29 között. A további részleteket hamarosan megírjuk majd itt, illetve
Elindult a MagNet Bank idei Közösségi Adományozási Program (KAP) felajánlási időszaka! Ha a Magnetnél vezetsz bankszámlát, segíthetsz a Mindenegyüttmegy Egyesületnek!
Átvettük az Innomax közönségdíját az Organikus Értéktár projektünkért. A közönségdíjjal egy 500.000 forintos informatikai fejlesztési támogatást kaptunk, amit nagyon köszönünk!
Nagy örömmel tudatjuk, hogy 1188 szavazattal a Mindenegyüttmegy Egyesület Organikus Értéktár projektje nyerte az Innomax pályázat közönségdíját! Minden ránk szavazó
Helyszínkereső pályázati felhívást hirdetünk, melyre jelentkezni 2020. február 28-ig van lehetőséged! „Költözz vidékre és kezdj új életet!” Erről szól a fesztiválunk.