Konferenciát tartunk január 19-én arról a fiataloknak szóló, és környezetvédelmi témákat kidolgozó kézikönyvről, amelyet az elmúlt két évben négy másik ország civil szervezeteinek szakértőivel együtt dolgoztunk ki. A nyolc modulból álló kézikönyv elsősorban tizenéves fiataloknak szól, akik a játékos feladatok során nemcsak fontos ismeretekkel gazdagodhatnak a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről, de fejleszthetik az együttműködési képességeiket is. A tesztelések során a legtöbb elismerést a magyar csapat (vagyis mi) által kidolgozott egyik modul kapta. A konferencián oktatási intézmények és fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek mutatkozhatnak be és oszthatják meg tapasztalataikat a fiatalok környezeti nevelésével kapcsolatban.
Az “Öko-járőrök környezetvédelmi célokért” (angolul: Eco Patrols 4 Environmental Goals) projektet 2023 és 2025 között öt európai ország környezeti nevelési szakemberei állították össze. Alapját a nem formális oktatás és a környezetvédelmi-fenntarthatósági kérdések képezik. A nemzetközi partnerek közösen nyolc modult terveztek, amelyek mindegyike egy-egy konkrét környezetvédelmi témával foglalkozik. Ezeket a modulokat több mint száz, 14 és 18 év közötti fiatal tesztelte Olaszországban, Horvátországban, Magyarországon, Észak-Macedóniában és Szerbiában.
A tesztelési fázist követően most készen állunk arra, hogy bemutassuk a kézikönyvet és a társasjátékot amely a nyolc modult összegyűjti és útmutatást ad ahhoz, hogyan lehet azokat a fiatal résztvevőkkel megvalósítani. A modulok témái: ökológiai műveltség, hulladékgazdálkodás, energia és erőforrások, víz, fenntartható mezőgazdaság és élelmiszerrendszerek, környezetvédelmi politika és aktivizmus, biológiai sokféleség és ökoszisztémák, éghajlatváltozás és egyéb emberi hatások.
A kézikönyvet a környezeti nevelésben érdekelt tanárok, oktatók, civil szervezetek és más, a környezetvédelmi kérdések iránt érdeklődő, vagy a fiatalokkal e területeken dolgozó szakemberek számára ajánljuk.
Program:
Szeretnénk teret adni meghívott vendégeinknek arra, hogy bemutatkozzanak, megosszák tevékenységeiket a fiatalok környezeti nevelése terén. Ezért terveink szerint a nagyteremben a szervezetek képviselőinek rövid bemutatkozását lehet majd meghallgatni, a kisteremben pedig az oktatási eszközök, módszerek bemutatójára lesz lehetőség. A pontos programról a találkozó előtti héten küldünk ki tájékoztatót.
A találkozó helyszíne az AGORA Mozgástér, 1085 Budapest, Üllői út 6. (Utcafront, üveg ajtó a zebra előtti sarkon)
Időpont: 2025. Január 19. vasárnap 15:00 – 18:00
A részvétel az Erasmus+ program részeként ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezés:
Jelentkezni ezen a regisztrációs felületen lehet. Amennyiben időközben mégsem tudsz megjelenni, ez esetben kérünk, hogy egy rövid emailben tájékoztass minket, itt: info@megyesulet.hu

Egyetemi oktatóként érdekel a rendezvény.